2013. május 1., szerda

Mentsük meg a vetőmagjainkat!


Segítsetek ti is a vetőmagjaink védelmében! Írjátok alá a petíciót!
ITT: https://www.openpetition.de/petition/online/az-j-eurpai-vetmag-szablyozs-veszlyeztetheti-a-tjfajtkat-s-a-mezgazdasgi-sokflesget#googtrans%28de|hu%29

* * *

Veszélyben a vetőmagjaink, tájfajtáink. Az EU készülő vetőmagos jogszabálya akadályozná a tájfajta vetőmagok felhasználását, cseréjét. Évek óta készítik elő a javaslatot, mostanra lett biztos: május 6-án vitatják meg az EU biztosok és lehet belőle közös, bizottsági javaslat. A szöveg jelen állapotában ez szörnyű lenne! Ezért a hétfői bizottsági döntés előtt hazai civil szervezetek levelet írtak az Európai Bizottság magyar tagjának, Andor László biztosnak kérve, hogy jelenlegi formájában ne támogassa ezt a mezőgazdasági sokféleséget csökkentő, az óriáscégek érdekeit szolgáló javaslatot.


* * *
Tisztelt Andor László Biztos Úr!
Az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága 2012. novemberében megjelentette a növényi szaporítóanyagok forgalmazására vonatkozó jogszabálytervezet új változatát, amely számos hatályban lévő rendeletet hivatott helyettesíteni. A tervezet intézményközi egyeztetése során a Bizottság Környezetvédelmi valamint Mezőgazdasági és
Vidékfejlesztési Főigazgatósága nem értett egyett a tervezet tartalmával, ezért az európai biztosok testülete 2013. május 6.-án szavazással dönt a tervezet jövőjéről.
Az Arche Noah osztrák vetőmag megőrző hálózat kezdeményezésére komoly szakmai tapasztalattal rendelkező európai civil szervezetek, amelyek több százezer európai állampolgárt képviselnek, 2013 folyamán két nyílt
levélben hívták fel az illetékes európai biztosok figyelmét arra, hogy a jogszabálytervezet jelenlegi változata akadályozza a mezőgazdasági sokféleség bővítését, a fenntartható mezőgazdaság kibontakozását és az élelmezés-biztonságot. A tervezet nem tartja tiszteletben a gazdálkodók mezőgazdasági sokféleséggel kapcsolatos jogait, és nem felel meg a fogyasztók elvárásainak.
Alulírott környezetvédő és mezőgazdasági sokféleséggel foglalkozó szervezetek egyetértünk ezekkel az aggodalmakkal. Úgy látjuk, hogy a jogszabály felülvizsgálatának célkitűzéseivel ellentétben a tervezet jelen formája kockáztatja az élelmezésünk alapját biztosító kultúrnövények sokféleségét és nem szolgálja a közérdeket.
A jogszabálytervezettel kapcsolatban a következő konkrét módosításokra teszünk javaslatot:
A mezőgazdasági sokféleség fejlesztése érdekében:
- A növényfajta fogalommeghatározása foglalja magába azokat a szabadelvirágzású és/vagy tömegszelekcióval kiválogatott populációkat is, melykre a genetikai egyöntetűség helyett bizonyos mértékű genetikai
változatosság jellemző.
- A szabadelvirágzású és szellemi tulajdonjoggal nem levédett növényfajták esetében a fajta bejelentése és vetőmagminta alapján történő minősítése legyen önkéntes alapú.
- Az önkéntes alapú fajtabejelentés "hivatalosan elismert
leírás" alapján vonatkozzon kivétel nélkül az összes fajra és növénynemzetségre a származási régióhoz vagy a bejelentés időzítéséhez fűződő korlátok nélkül.
A demokrácia és a gazdálkodók jogainak biztosítása érdekében:

- A szaporítóanyagok és vetőmagok cseréje gazdálkodók és magánszemélyek között maradjon a jogszabály hatályán kívül.
- A jogszabály kizárólag a szaporítóanyagok kereskedelmi célú, nagy mennyiségben történő forgalmazására vonatkozzon.
- A fajtabejelentés és a vetőmagvizsgálat közszolgáltatás formájában működjön, és legyen elérhető kisebb szereplők számára megfizethető áron.
A fogyasztók döntési szabadságának védelme és az átláthatóság érdekében:

- A hatályban lévő (önkéntes alapú vagy kötelező) fajtabejelentéssel kapcsolatos, növényegészségügyi és minősítési követelmények ne hozzák hátrányos helyzetbe a szabadelvirágzású, valamint az ökológiai gazdálkodás
céljára vagy speciális helyi feltételekhez nemesített fajták vetőmagját.
- Mikro- és kisvállakozásokra valamint egyéb kisebb szereplőkre minimális címkézési követelmények vonatkozzanak amennyiben nem génmódosított vagy
szellemi tulajdonjoggal (fajtaoltalommal vagy szabadalomma) levédett vetőmagot forgalmaznak.
- A fajtajegyzékbe felvett növényfajták előállításánál alkalmazott nemesítési módszerek és vonatkozó szellemi tulajdonjogok legyenek nyilvánosan hozzáférhető közérdekű információk.
Levelünkkel Önhöz fordulunk bízva abban, hogy a 2013. május 6.-i szavazás alkalmával nem fogadja el a jogszabálytervezet aktuális változatát, és
hivatalos hatáskörében mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb egy olyan módosított jogszabály szülessen, amely a sokféleséget és a közérdeket szolgálja! Európa most Önökre figyel!
Budapest, 2013. április 29.
Aláíró szervezetek:
Banya-Tanya Alapítvány
Bese Természetvédelmi Egyesület
Greenpeace Magyarország
Klímabarát Települések Szövetsége
Közép-dunántúli Biokultúra Egyesület
Magyar Biokultúra Szövetség
Magyar Természetvédők Szövetsége
Öko-forrás Közhasznú Alapítvány
Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület
Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület
Védegylet Egyesület

2013. április 5., péntek

Előadás és tréning, közösségi kertek témában Ópusztaszeren!



Előadás és tréning, közösségi kertek témában Ópusztaszeren április 12.-13.

ELŐADÁS ÉS BESZÉLGETÉS


„A kistermelők és a kiskertek szerepe 

a közösségek megerősítésében”


2013. április 12. péntek 18:00 Ópusztaszeren a Faluházban
A részvétel a pénteki programra ingyenes, de szívesen fogadunk egy tál süteményt!

Előadó vendégeink Budapestről a Szabad Kertműves Műhely létrehívói,

Keszthelyi Zsuzsanna (Grund közösségi kert koordinátor), Szabó Ágnes  (tájépítész),

Tracey Wheatly (közösségszervező)

Az est folyamán vetítésre kerülő rövidfilmek:

Részletek iránt érdeklődjön: Nagyné Törő Krisztina (06-30-402-0774, vagy torokrisztina@gmail.com)

A TRÉNING ÉS TAPASZTALATCSRE



„Közösségi kertek és kezdeményezések vidéken”


2013. április 13. szombat 9:00-16:00
 Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (skanzen-olvasókör) 

Milyen közösségi kezdeményezések működnek már Magyarországon? Milyenek a tapasztalatok? Közösen, de hogyan? Milyen lehet, legyen egy közösségi kert vidéken? Hogyan rakjuk le az alapokat, hogy a közösségi munka gyümölcse beérjen?  A helyi tudásra alapozva, ezekre a kérdésekre keressük a választ.


Interaktív  tapasztalatcsere a Szabad Kertműves Műhely létrehívóival. 

Cseperkálóné Mirek Barbara   (növényorvos, ökológiai szemléletű kertész), Keszthelyi Zsuzsanna (Grund közösségi kert koordinátor),  Szabó Ágnes  (tájépítész), Tracey Wheatly (közösségszervező).

A foglalkozás 9 órától 16 óráig tart. A részvétel 3500Ft/fő előzetes jelentkezés esetén.  A SZERI KÖRTÉR-en ágyással rendelkezőknek ingyenes! www.szerikorter.blogspot.com)

Jelentkezni lehet: Nagyné Törő Krisztinánál (06-30/402-0774, vagy torokrisztina@gmail.com)

2013. március 11., hétfő

CSATLAKOZZ A SZEGEDI ZÖLDSÉG KÖZÖSSÉGHEZ



  A csatlakozási lehetőség a nyári szezonra lezárult! Ha szeretnél feliratkozni a várólistára írj emailt az evkerek.okotanya@gmail.com címre!

 

 

Csatlakozz az Évkerék Ökotanya közösségi bio zöldségdoboz rendszeréhez , egy egész termesztési szezonon keresztül, hogy:

  • minden héten egy doboz, friss biozöldséget vihess haza
  •   helyben termelt, frissen szüretelt, több mint 100 fajta szezonális zöldséggel, zöld fűszerrel és zöldségkülönlegességgel főzhess,
  • egy remek tudatos közösség tagja lehess
  • és közben támogass egy környezetbarát ökológiai módszerekkel termelő fiatal családot!




Mi van a dobozban?
Egy nagydoboz, minden héten egy nagy adag előre összeállított zöldség válogatást jelent, mely 8-10 fajta biozöldségből és fűszerből áll. Ezeket abból a több mint 100 fajtából állítjuk össze, melyek a szezonban aktuálisan teremnek a kertben (terményeink listáját a honlapon olvashatod http://evkerek.blogspot.hu ).
Az átlagos nagydoboz 3-4 felnőtt heti zöldségigényét fedezi. Ha 1-2 fő számára szeretnél dobozt rendelni, akkor javasoljuk, hogy hozz valakit, akivel megoszthatod a nagydobozodat, vagy mi szívesen segítünk a közösségből találni valakit, akivel osztozhatsz! Bár kisdobozok rendelésére is van lehetőség korlátozott számban, de ezek előkészítése, szállítása számunkra sokkal munka, idő és energia igényesebb, így arányaiban számodra is költségesebb!  Ezért javasoljuk ilyen esetben egy nagydoboz megosztását!
Hogyan működik a dobozrendszer?
2013-ban két szezonra lehet csatlakozni a közösséghez. A nyári szezonban a dobozátvétel májustól augusztus végéig (18 doboz) a téli szezonban szeptembertől december végéig tart (17 doboz).
A zöldség közösség tagjai hetente egyszer veszik át zöldségdobozaikat csütörtök délutánonként a Waldorf Iskolában (Kolozsvári tér 1.-2.) kialakított átvevőponton. Ha vakációra utazik valaki, egy szomszéd vagy barát is átveheti helyette a terményeket. Az aktuális hírekről, a doboz heti tartalmáról, a hozzá illő receptekről és a közösségi eseményekről a zöldség közösség levelező listáján kapnak értesítést a tagok. A közösség évente kétszer látogatja meg a gazdaságot, tavasszal az évindító találkozókon és a nyári betakarítási ünnepen, ilyenkor az egész év tapasztalatai és a jövő évi tervek is megbeszélésre kerülnek!
Hogyan csatlakozhatok?
A Nyári 18 hetes szezonunkban tervezett 18 dobozra, a következő módon lehet csatlakozni.
1.     Olvasd el a honlapunkon a dobozrendszerünk működéséről szóló leírást, és ha tudsz, gyere el a Tagtoborzó Találkozónkra a Szegedi Waldorf Iskolába hogy személyesen is kérdezhess a gazdálkodóktól és a többi Zöldség Közösség tagtól!
2.     Ha úgy érzed te is szívesen részt vennél Közösségi gazdaságunk dobozrendszerében, írj jelentkező emailt az evkerek.okotanya@gmail.com címre.
3.     Az email-es jelentkezést követően megküldjük a Termelői-Fogyasztói megállapodást, melyet két példányban, aláírva küldj vissza nekünk postán 2013. április 12.-ig (cím: Dr Kiss László Balástya, Balástyai tanyák 553.) , vagy hozd el személyesen az április 13.-ai évindító Zöldségközösség Találkozónkra, melyet az Évkerék Ökotanyán tartunk!

Még több információt olvashatsz a közösségi gazdálkodási rendszerről és az Ökotanyáról a http://evkerek.blogspot.hu/ oldalon. Szeretettel várjuk az új érdeklődőket a
Tagtoborzó Találkozón március 21.-én!